PREMIERE

37.Magyar Filmszemle

PALCE MAMMUT 2006 Február

 

 


Shocking

Kőkemény snittekkel kezd a film, melyet zenei aláfestésként egy harangszó kísér. 28 dines celluloid benyomását keltő képben, a két főcímtábla után, egy ember váll-fej sziluettje mered ránk, ez maga Jason; ez a kép még kétszer visszaköszön a filmben, először a borotválkozós jelenetben, majd a film végén, a főcím előtt. Erre íródik ki az első bibliai idézet, megfeddve az oktalan ítélőket, felhívva a figyelmet arra, hogy az vesse a műre az első követ, aki ennél jobbat tett le már az asztalra.

Majd ismét egy visszatérő kép az Erzsébet-híd totálja, és a reményteli SPRING (tavasz) felirat után rögtön belecsöppenünk a film történésébe, követve a kecses női lábakat, amit megtörnek a stáblista inzertjei. A szubjektív szemszögből fényképezett jelenetet az objektív lencséje és a redőnyzár, hangjai törik meg. Jason követi áldozatát, közben Mozart Requiemjének kissé belassított „élő” változatát halljuk. Amint a lány megy felfelé a lépcsőn, diszkréten bepillantást nyerünk a szoknyája alá, észlelve néhány pillanatra a bugyiját. Mikor felér, a zene felerősödik. A napfény, az utcazaj és a tiszta kórusmű furcsa keveréke, elég bizonytalan érzéssel tölt el minket, nézőket. A zene megszakad, a lány észrevesz valamit, mosolyogva fordítja el a fejét, nagyon fiatalnak tűnik. Gyorsan, és durván exponál a fotóautomatika, búcsúzunk ettől a helyszíntől, amit a tokmányba befogott csigafúró vált fel, újabb nők követésének a képével tarkítva, eklektikus ipari hangok aláfestő zenéjével. A satupadnál valami nagyon fémes tárgy készül, míg a lábak követése nem szűnik, a divatos női nadrágokból kilógó bugyik felvillannak, jelezve azt, hogy a nőknek mindent szabad. Ívhegesztés képei, mozigép hangja, hajókürt, a szubjektív kamera egészen közel merészkedik egy pár gyönyörű női lábhoz, majd jön a vasfűrész és az elkészült lábbilincs a földre hull. A csinos nőt újra látjuk, most már totálban, félprofilból. Jason ül egy székben feltett lábakkal (visszatérő motívum), napszemüvegben, és halljuk a gyónás megható hangjait, mintegy kvázi megbánva bűneit két gyilkolás között, amiből még semmit sem láttunk eddig. Közben bevillan pár kocka a film női főszereplőjéről, Krisztáról.

Egy sportkocsi belsejében vagyunk, a totálját az autónak már láthattuk az áldozat követésének első snittjénél. Stilizált képen az a fiatal lány beszél hozzánk az anyósülésről, akit megismerhettünk a film legelején. Szép, fiatal, fecsegő, meggondolatlan, aranyos, és ami a legfontosabb: áldozat. Ez a jelenet több mint nyolc percen keresztül borzolja az idegeinket, de nem ül le közben a film. Nem árt itt megjegyezni, ezt a lányt élve nem látjuk többé viszont.

SUMMER (nyár) Szín, és nőkavalkád árad végig a sejtjeinken, a Requiemmel fűszerezve. Bevillan egy-két csupasz punci is, de zömében minibe öltözött, utcán közlekedő hétköznapi kép-orgiát látunk csupán. Zseniális blokk!

Majd az Erzsébet-hidas totálban a visszajátszó Plymouth Laser suhan át Pestre. Megismerkedünk Krisztával, aki a városban kószál, és közben Jason horgára akad. A jelenet érdekes, a férfinak csak a kezét látjuk, és a hangját halljuk. Kriszta védtelensége is átjön. Majd együtt elindulnak az autóhoz. A beszállásnál ismét a női lábak dominálnak. Jason nem sokat cicózik, rögtön megbilincseli a lányt, aki még nem veszi igazán komolyan ezt a dolgot. (A nőkkel mindig gyorsan kell cselekedni, minden nő megbaszható az első éjjel, de amint jobban kiismeri őket a férfi, annál távolabb kerül a lehetőségtől.)

Néhány snitt következik az autóról, majd egy szép ködös totálban teljesen eltűnik a Plymouth hátsó lámpája, (dramaturgiailag visszatérő kép, hasonlóan lesz fényképezve Kriszta és Jani, majd Kriszta utolsó szökése is!) A lányt benyeli Jason birodalma. Az igazi főcím most következik, még egyszer utoljára felsikít a Requiem, miközben egy kazánvasba hegesztőpisztollyal beleég: SHOCKING

Míg a Jason-tanyára értek, este lett, Kriszta itt már rájött, hogy nem babra megy a játék, sikoltozva tiltakozik, hogy nem megy be a pajtába, miközben bevillannak az áldozat lány meggyilkolt véres képei, amint fekszik a konyhakövön átvágott nyakkal.
Az első erőpróba alatt a lány védekezik és vádaskodik: „Egy lelkisérült bunkó vagy, téged biztosan mellőzött az anyukád kiskorodban!”, Jason pedig tisztázza vele a paramétereket, miszerint lehet kiabálni, de felesleges. Mivel se bolt, se diszkó nem található a környéken. Sőt, ez a hely, itt maga a semmi közepe. Elkéri a bugyiját, hogy Kriszta „ne pisilje össze” és közben lovagiasan elfordul, majd kint hagyja az éjszakában, de ad neki egy walkie-tolkie-t. Kriszta a megszokott női fortélyhoz nyúl: „pisilni kell”, és próbál megszökni. Jason utánaered, elkapja, büntetésképp beteszi egy hordóba, és felhúzza a mestergerendához, majd otthagyja éjjelre.

Másnap hajnalban, mikor a nap éppen kibukkant a fák mögül a festői tájon, Jason lépteit halljuk a fűben, majd belép a pajtába, és leengedi Krisztát, aki felajánlkozik neki, de Jason hárítja a közeledését, mivel nyilván csak érdekből tenné. Keresgél Kriszta cuccai között, és felhívatja vele a barátját, Janit, majd kiveszi kezéből a telefont, és sáros bakancsával agyontapossa. Kriszta kikészül. Zokog. Jason megbilincseli, kezét is, lábát is, majd míg Kriszta a sáros mobildarabokat próbálja összeilleszteni, rázárja az „ajtót”. Kriszta itt rádöbben, hogy ismét egyedül marad, és feledve Janit, Jason után rohan, ameddig a bilincs és a rács engedi. Kérleli, hogy ne hagyja őt magára, de Jason elmegy.

Negyedik nap. Jason tálcán reggelit hoz be, Kriszta vadul veti magát rá, - feltehetően eddig éhezett,- de Jason szelíden eltolja a kezét, és megeteti. Elefántszelídítést alkalmaz, hátha megtöri Krisztát, aki látszólag kezd simulékonyabb lenni. Engedélyt kér, hogy budira mehessen, és lezuhanyozhasson, Jason kegyesen megengedi, és közben kilesi a lányt. A kukucskáló szem kegyetlenül hideg, és a női háton, a popsiba lecsorgó hab férfi-szemet gyönyörködtető.

Hatodik nap. Jason egy csöcsös tusfestménnyel érkezik: „Jason csinált rólad egy képet, gyere ide!” A lány érez valamit: „Nem megyek.” Végül odamegy és csattan a csuklóján a bilincs. Jason átdöfi a képet a rácson keresztül egy nagy disznóölő késsel, evvel szokott gyilkolni. Kriszta mellbimbóit akarja csiklandozni a kés hegyével, de a lány fél és húzódozik. Jason egyre dühösebb. Kiss Anett játéka itt zseniális. Beletörődöttségén keresztül is átjön a félelem. Jason beledöfi kését a szalmafalba, elhajítja a képet, belép a zárkába, és beszélni kezd. Néha bevillan egy dobócsillag, amint fémes csilingeléssel beleáll az iménti képbe, ill. az előző áldozat cicijét „csiklandozza”. Jason panaszkodik a diszkóslányok anyagias mentalitására, a peep show-s kurvákra. Olyan mintha nem is Krisztához beszélne. A férfi föl-alá járkál, a gépmozgás is erőteljes: a színész alulról van fényképezve, együtt mozog a kamerával. A jelenet végén kiszól: „Na mi van, rájöttél már, hogy mi menthet meg a biztos haláltól?” Kriszta megint felajánlkozik. Jason egy „nem nyert” beszólással kimegy a pajtából.

Gyors jelenet-váltás, egy hatalmas árnyékot látunk a szalmafalon, amint egy kéz ritmukusan húzogatja a bőrt. Jason odaszól Krisztának, hogy legyen kívánatos. Az onánia hangjait halljuk. Kriszta még bíztatja is: „Verd csak, úgyis ezt akarod, erre megy ki az egész, én kellek neked, nem?” Jason lelepleződik, de visszaveri a támadást. Majd a kezében felfogott ondót szétkeni a lány vállán. Kriszta eltaszajtja: „Gusztustalan állat!” Jason nyugtázza, hogy milyen szép, amikor dühös. Valóban itt a legszebb a filmben.

Tíz nap múlva. Kriszta állva pisil az ágya mellett, Jason nyilván az előző jelenet óta nem járt nála. A szobájában monitoron nézi Kriszta megfeszülő combjait. Majd begurít hozzá egy hordót, arra rátesz egy dinnyét, aminek gondosan pinaalakúra vágta késével az oldalát, és meghágja kriszta előtt. Közben kikérdezi a nőt, hány pasit nézett már le életében? Kriszta erősen zavarban van. Nem biztos abban sem, hogy jó válaszokat ad-e Jasonnek, aki beleélvez a dinnyébe, és utána távozik: „látod, nekünk is mindegy, dinnye vagy nő”. (Megjegyzendő, hogy a pikáns jelenetek ügyesen vannak fotózva, nem tűnik pornográfnak, mégis érezzük, hogy itt valószínű minden „real”.)

Jasan behoz egy tál levest: „egyél!” Kriszta földhöz vágja, Jason összetakaríttatja vele. A dinnyét lapáton kiviteti a lánnyal, és beledobatja a budiba.

Két hét telt el. Jason női ruhában, miniszoknyában, tűsarkú cipőben - Kriszta ruháiban – érkezik, egy nagy tükörrel a kezében. Kriszta le van törve, de kikukucskál a belső zártságából, a női kíváncsiság téteti ezt vele. Jason átcseréli a bilincsét lábbilincsre: „nézzük, kinek jobb a segge?” Persze, a nő rivalizál (kényszeredetten röhög): „Az enyém jobb.” Jason: „Én lassan ötven leszek, nézzük meg a tiedet úgy 10 év múlva, jó?”
Kriszta: „Ha gondolod, megcsinállak nőnek.” Jason: „Nem, épp elég baj az nekem, hogy így belétek látok.” - Jason el. Kriszta megverve áll ott. A jelenet színészileg rendben van, de fel lehetett volna venni jobban is.

Itt érkeztünk el a film dramaturgiai középpontjához. Jason fekszik az ágyán, a bakancsait felrakta az ágy vasrácsára, mint a film elején a satupadra. Ugyanolyan ágyban alszik, mint Kriszta, a sorstársiasságot evvel is vállalja vele, tulajdonképpen ő is fogoly, ő a kápó. Csöng a telefon, egy szereplő furakszik bele kettejük játékába, ez felborítja a tervet, Jason nem tud az általa kijelölt úton továbbhaladni. Kényszerítik, ezt utálja. Lehet hogy gyilkolni fog. Bekattan. Kiássa a női fejet a budi mögül, és szétveri fejszével: „Rohadt büdös kurva!” Szakos Krisztián és Kozma Orsi zenéje idegtépő: elkezdődik a menetelés az erdőben. Egy eldugott erdei házhoz érnek, ott kibilincseli a lányt, bekötözi a száját, és bőrmaszkot húz a fejére. Kezébe nyom egy reszelőt: „Most reszelj az életedért, ez kicsit más mint a körömreszelgetés.” Bedeszkázza az ablakot. Közben zuhog az eső. Denevér leselkedik a mennyezetről. Kriszta összeomlik, amint magára marad.

Megjön a detektív. Egy amolyan gecizős ürge, látszik, hogy éles szeme van, de nem tudni, mennyit tud. Jason beállít a pajtába egy kecskét, Kriszta helyett. Majd amikor távozik a nyomozó, elkezd „anyázni” Krisztának, akit időközben visszahozott, most újra ő van a kecske helyén, de most már ágy nélkül - csak szalmabálát kap fekhelyül.
Jason erőre kap, elmúlt a veszély. Kiönti Krisztának lelkét, lehülyézi a nyomozót, a kritikusokat, beanyázik a filmbölényeknek, majd kipeckeli Kriszta száját és otthagyja. Elvégre beszólt neki szarul: „Te szerelmes vagy Jasonbe!” Ezt pedig nem tűrheti el. Ez az ő napja. Kriszta csak hallgasson és csodálja őt, esetleg félhet is, de legfőképpen kussoljon.

Nem érzi teljesnek az előző nap történését, és újra bemegy a lányhoz, megint megpróbál kontaktust teremteni vele, elpanaszolja, mi baja a pénzen ülő tehetségtelenek seregével. Kriszta megértőnek tűnik, kezébe adja fotóit. Köztük azt a képet is, ahogy az áldozattal végzett. Kriszta megérez valamit, a kép „életre kel”, és borzalmas halálhörgések közepette látjuk az ölést, amit Jason az áldozaton elkövetett. De itt megint kiakad Krisztára, előveszi kedvenc vesszőparipáját, a nőszapulást, és felvilágosítja őt: „Tudod mi a szörnyűség? Ha a nők nem szoptatják meg a csecsemőiket, hogy szép maradjon a mellük.” Majd tudatja foglyával, hogy itt ő az Isten. Kriszta megadóan védekezik, de Jasonnek nem tetszik ez sem.

Hat hét után, Jason Kriszta feje mellé teszi a lány tiszta bugyiját, (ő maga mosta ki) és leoldja a bilincseket az alvó lányról. Kriszta felébred, gyanakszik, és kilopakodik a pajtából, Jason egy hálót dob rá a magasból, és felhúzza a mestergerendához. A jelenetet veszekedés tarkítja, ahol Jason ismét tudatja Krisztával, hogy a lány az ő tulajdona. Kipeckeli és egyedül hagyja.

Brutális fotómontázs következik, villanás-szerű pornográf képelemekkel, és az exponálás hangjaival. Ismét visszatérnek az ipari zörejek, érezzük, hogy ez is az a tébolyult állapot, amit a film eleje közvetített nekünk. Jason borotválkozik, egy üvegben lódarazsak táncolnak, éjjel van, kuvik-vijjogást hallunk, Jason lesmárol egy babát, odateszi pólyában Kriszta mellé, és kiül a tűzhöz, pálinkázni. Kriszta először megijed a babától, aztán kicsomagolja, majd viszza, de mivel a maszk az arcán van, nem tudjuk, mit érez. Jason talán sír, majd beront: „Etesd meg a babát, éhes, nem hallod, hogy sír? Szoptasd meg!” Kriszta gépiesen engedelmeskedik, Jasonnek nem tetszik a jelenet, kitépi a babát a kezéből, és a tűzre veti. Kriszta tehetetlenül, kétségbeesve nyúl utána két kezével. Átment Jason anyaság-tesztjén.

Megérkezik Jani. Egy kis akció szövődik a drámába. Leüti Jasont, és kiszabadítja volt kedvesét; mikor menekülnének, magához tér a gyilkos. Dulakodás. Jason beledöfi vasvilláját Jani combjába, erre Kriszta beleereszt egy sorozatot a gázpisztolyból, amit Jani hozott neki. Köhögve menekülnek, míg Jason, akit pofán kapott a dózis, kínlódva fetreng a kövezeten, vasvillájába kapaszkodva. Jani sántikál, a menekülés a zenével fűszerezve emelkedett, és reményt keltő, de másnap Jason utoléri őket, és hátba lövi Janit, aki „fűbe harap”. Kriszta elfut: Ölj meg, te szemét!” Jason elkapja, és lesmárolja: „Gyerünk vissza az óladba!”

Jason itt már teljesen beleesett foglyába. Másik énjével viaskodik, hogy megölje-e a lányt, vagy sem. Közben Kriszta, aki Jani elvesztése után nemigen lát kiutat, öngyilkosságra készül. A film eleji harangszó visszaköszön, és a ködszitálta éjszakában, egy kuvik vijjogása hasít a csendbe. Gyönyörű operatőri munkát láthatunk itt Baráth Zsolttól. Kriszta felvagdossa ereit. Elalél. Jason bejön. Brutálisan belegázol bakancsával a vértócsába, hogy átvigye a lányt a fekhelyére. Valamit itat vele, bekötözi sebét, kimegy-visszajön és egy lódarázs-méreg kotyvalék injekciót ad be neki, itt a film átmegy zöldes-kékes tónusba, (kicsit a „Stalker” fényléséhez hasonlatossá válik a kép, meseszerű lesz a színvilága). Kriszta föleszmél, rángatózni kezd, habzik a szája, és „meghal”. A jelenet alatt gyönyörű a zenei effekt. Jason leveti nadrágját, rámászik a „halott” lányra, lefejti melléről a ruhát, lehúzza bugyiját, bal kezével összeszorítja Kriszta mellét, és szopni kezdi, azután térdeivel széttolja a lány lábait, és beléhatol. A lábbilincs ütemes csörgése igéző a „halott” Kriszta lábán. Beleélvez a lányba és kimegy.

Vigil. Jason visszajön, lefejti a bugyit a lány bokájáról, megszagolja, és zsebre teszi. Megigazgatja a fekvő testet, kirúzsozza a száját, gyertyákat gyújt, és leül virrasztani; eszébe jut egy emlékkép - vagy talán csak képzelődik,- amikor ketten mentek a mezőn a lánnyal, kezükön bilincs, és egymást nézték, bizakodóan. Majd, nyilván az aktus hatására mély álomba szenderül. Kriszta váratlanul kinyitja szemét (ez is meseszerű elem a filmben), felül kilopózik, megkeresi bugyiját és szoknyáját, majd futva eltűnik a ködös hajnalban.

9 hónap múlva. Jasont látjuk autójában az Erzsébet-hídon, hajt velünk szembe, vijjogó sziréna és helikopter-hang kisérettel, majd ismét velünk szemben jön, de már gyalogosan, rabruhában, a börtönben. A smasszer visszakíséri cellájába, leveszi róla a bilincset. A hangok félelmetesen hitelessé teszik az amúgy is rendben lévő színészi játékot. Ül a priccsén, maga elé bámul, majd hátrahajtja fejét. Az Ave Mariát halljuk, „élő” előadásban, miközben megszületik a kis Jason. A záró bibliai idézet nyilvánvalóan a filmszakmának szól. Majd jön a vége főcím.

Többször is megnézve a filmet, szembetűnnek alappillérei. A hit kérdése, a bűnbeesés, a bűnbocsánat (a kis Jason megszületése), a feloldozás, az Isten-viszony, mint első, talán legfontosabb elemei az alappillérnek, ennek szerves kapcsolódási pontja a férfi-nő viszony. Illetve, a harmadik filmbeli sarokkő: Jason a filmszakmában.

Nézzük, talán nem fontossági sorrendben: a kis Jason születése a következő kérdéseket veti fel. Nyerhet-e bűnbocsánatot, Jason, illetve indulhat-e tiszta lappal az újszülött, vagyis, a társadalom elfogadja-e majd azt a gyermeket, akit egy gyilkos kényszerített az anyára. A kis Jason születése teremtés, mint ahogy a film születése is az. Csak míg az egyik hús-vér ember, addig a másik műalkotás, benne semmi szövet és csont nem található, de lelke mégis van, mint egy újszülött gyermeknek.

A film világteremtés! Amelyik filmben sikerül a szerzőnek egy új világot teremteni, az már figyelemre méltó, a többi dolog - a színészi játék, az operatőri és hangmérnöki munka ebben az esetben másodlagos. Amelyik film elkoptatott klisékre épül, abban muszáj dominálnia a fentiekben felsorolt szakmunkák brillianciájának, hiszen valahogy el kell terelni a „csóró néző” figyelmét arról, hogy ezt a portékát éppen ezredszer dobjuk piacra, mint „újszerűséget”.
Persze, a kettő találkozhat is, ekkor valóban remekművek születnek. Na, de térjünk vissza a Shockingra! Ebben a filmben valóban egy új világ születésének lehetünk tanúi, függetlenül attól, hogy a cselekmény banális, már-már semmitmondó. Ebben a filmben minden igazi, a hordó, a pajta, a puszta, a bilincs, még Jason bakancsa és Jani ásója is. Legszívesebben beleharapnánk - a hajnalba, az éjszakába, a szalonnába, és Krisztába.
Ez nem a megtévesztésig hordószínű, és fejszeszerű műanyagok kelléktára, hanem az anyagé, ami a rendező kezében csodálatos egységet képez. Minden odaillik, mint a Jason fejére kötött női bugyi tökfedő gyanánt, vagy a pajta kövezetére folyó tűzpiros vér. Sajnos, a mai filmekhez szokott műértő közönség jobban kedveli a műanyagok látványát, miközben egy „farepülő” is elhúz felettük, mint a Trója című filmben.

A színészi játék bőven hagy kívánni valót maga után, de nem is ez vele a fő probléma, hanem hogy egyenetlen. Kiss Anettnél megfigyelhető, hogy amikor nem tetszik neki egy jelenet, vagy undorodik tőle, akkor egész jó a játéka, de ha közömbös a feladattal szemben, akkor kiül az arcára a nemtörődömség. Ács egy csomó esetben már a hiteltelenség határát súrolja, ugyanakkor néhol kiemelkedően jó a színészi játéka, például az „etesd meg a babát” jelenetben. Ez a hiba nyilván nem tudatos, és bosszantó a jelenléte.

Játsszunk el a gondolattal, hogy a filmjogokat megvásárolja egy hollywoodi stúdió, és leforgatják a Shockingot sztárokkal, kicsit átírják, világsiker lesz belőle, és minden mozi játssza.

Nézzünk néhány sikerrel kecsegtető szereposztást:
Richard Gere - Angelika Jolie egész megfelelő lehetne. (A paparazzik örömére.) Vagy, hogy magyar vonatkozású legyen a dolog, egy Rudolf Péter - Eszenyi Enikő kettős, esetleg az új sztárunk, Csányi Sándor - Szinetár Dórával. Kern András - Xantusz Barbarával. De hogy valami még jobb legyen: egy Győzike - Görög Zita kettős biztosan garantálná a sikert. Manapság úgy is ez a divat, médiasztárokkal forgatni mozifilmet, hadd uralják el a majka-nadrágos színészek a mozivásznat is.
A film, sztárokkal megtűzdelve elveszítené azt a „szűzies” világot, amit Ács megteremtett, és ez a film halála volna, mint ezt megszokhattuk már számtalan hollywoodi adaptáció kapcsán. Vagy az itthoni „remake”-ekben, mint az „Egy szoknya, egy nadrág”.

A férfi-nő viszony. Mire vágyik Jason? Elrabolva a buta, de nemes vadat, valami célja kell, hogy legyen vele. Nem megerőszakolja és kidobja a kukába, hanem elviszi, bezárja, eteti, sőt még beszélget is vele, igaz, néha ezt nagyon egyoldalúan teszi.
Miért? Jason örök optimista, és reménykedik. Abban reménykedik, hogy megmenekül Kriszta és vele együtt ő maga is. Talán nem is olyan a nő, - gondolja - mint azok, akiket eddig megélt, talán ez most jobb. De nincs szerencséje, Kriszta sem más mint a többi nő, sőt, bizonyos értelemben még olyan se, nem esik bele Jasonbe, ő túl egyszerű lélek ehhez, és így nem menti meg. Végül is, megmenekül, köszönhetően az „orvosi műhibának”, Jason gyengeségének, és a kiváló női ösztönnek, ami a túléléshez szükséges az utódok miatt, amit a nőben tökélyre fejlesztett a Mindenható.

A film meseszerűsége rokonítható, a Szépség és a szörnyeteghez, ha a lány igazán megszereti Jasont, megmenekül. De ez nem az a mese. Jobban fekszik a sztorihoz a Kékszakállú herceg vára.

Jason szereti a nőket, vagy inkább szeretné szeretni őket. Szeretné, ha szerények, szépek, illemtudóak, és tisztességesen nőiesek lennének.

Jason beszól a kritikusoknak is, mi baja lehet velük?
A kritikusok általában a jólértesültség szerepében tetszelegnek, miközben alapdolgokat sem értenek egy mű kapcsán. Olyan hibákat követnek el, hogy elírják egy film címét, az alkotó nevét, stb., ami súlyos dolog egy ítésztől, mivel így megy tovább a köztutadba. Továbbá kibaszott lusták arra, hogy beleássák magukat egy-két kevésbé klisészagú műbe, és komoly időket töltsenek el a komputerük billentyűjét kalapálva. Odamondogatnak, a felelősség vállalása nélkül, amolyan „übermencs” attitűddel fűszerezve mondandójukat.

Nem volt még film, ahol egy rendező, miközben gyilkost játszik, beszól a filmszakmának, a tehetségtelenek hadának, a pénzszóró, nagytál-zabáló, jólétben dúskáló ingyenélők csapatának. Ez pedig komoly veszélyt hordoz kettős értelemben is. A fennhéjázó, szókimondó embert, itt Jasont, szeretik – kiszólásai miatt,– rögtön kritikusabban nézegetni a filmben, hibáit rögtön felnagyítják, és egyből az jön le mindenkinek: Ez dumál? Mire? Erre a filmre? Hiszen ez csak egy Low Budget. Másfelől, ha eddig nem kapott pénzt filmre, ezután mégúgy sem fog. De Jason vállalja a veszélyt. Valószínűleg nincs vesztenivalója. Vagy pedig, tud már valamit a magyarnak nevezett filmszakma változásáról, amit mi, nézők, még nem.

Persze mindenkinek könnyebb lenne, ha Jason nem csinálna állandóan filmet, akkor nem kellene kirekeszteni, és figyelmeztetni a kritikusokat, hogy mit szabad vele kapcsolatban és mit nem. De Jason beteg. Gyógyíthatatlanul beteg. „Filmmaker kórban” szenved, ez pedig csak kihalásával szűnhetne meg. Csakhogy a Shocking végén megszületik egy új lehetőség, az újszülött Jason személyében.


- virago



 

Ács Miklós: Shocking

A filmklik.hu portálon - melyen az első online szemlét tartják - sajnos nem vetíthetik le ezt a rendkívül nívós alkotást, nem nehéz kitalálni, miért. A megfejtés a „klikk” szóban rejlik.

Hollywoodban azt tartják, hogy a jó film cselekménye 3 mondatban összefoglalható, a történet pedig bárhol, bármely történelmi időben megtörténhet. Ez a filmes meglátás érvényes Ács Miklós Shocking c. filmjére is.

Jason élhetne akár Amerikában, 1974-ben, a vesztes vietnámi háború után, lehetne például egy kilátástalan jövőjű veterán, akinek minden éjszaka meg kell küzdenie múltjának démonaival, de csak addig teheti, mindezt észrevétlenül, míg a démonok nem szivárognak át a való életébe, félelmei nem csapnak át egy személyes igazságosztásba.

Az első képsorokban egy csinos, nagyon fiatal leány meséli el a lehető legegyszerűbben megélt életének történeteit, de egy-egy mondatában lelepleződik, mivel az értékrendje annyira hiányos, hogy még benne is felmerülnek kérdőjelek.

Majd megjelenik a női főhős, Kriszta, akit igen könnyen lépre csal Jason, itt kissé hiteltelennek tűnik a sztori, hiszen ma már egy 12 éves lány is hallott a „cukros bácsiról”, de mégiscsak azt gondoltam, hogy igen, talán ennyire buta „szőkék” vagyunk, elég, ha csak meglebegtetnek az orrunk előtt egy fotózás-lehetőségét, és máris bárhova, bárkivel...

Jason, vagy netán Ács Miklós (?) a nőkön vesz elégtételt, - pontosabban Krisztán, aki egy femme fatale (a végzet asszonya) – a női nem bűneiért. Álláspontja a következő: szerinte manapság nincs értékrend, van helyette egy hamis kép: a pusztulást emelték az egekbe. Különösen igaz ez, ha nőkről van szó. A „pláza-macska”, nem üres szókép, hanem nagyon is létező jelenség. Hol vannak már az erkölcs régi szabályai, hogy légy férjes asszony, szülj gyermeket és élj tisztességben?! Ugyan, manapság inkább igaz, hogy légy gátlástalan szajha, és elérhetsz bármit. Mi kell ehhez egy nőnek? Edzőterem, szolárium, mérhetetlen butaság, ámde kellő anyagi érzék.

Manapság dívik ez a dekadencia. Ilyesmit csak populáris kultúrán keresztül lehet feldolgozni. A forgatókönyv is Ács keze munkája. A rendező, Shocking című filmjében, ezt az állapotot diagnosztizálja. A film zsenialitása abban rejlik, hogy döbbenetesen egyszerűnek hat.

Jason egy nevesincs kietlen vidéken tengeti mindennapjait, a környezete számára észrevétlen, de néha tombol benne az igazságosztás kényszere: nőket rabol, és öl meg.

Kriszta is csak egy „fuvart” akart, néhány szép képpel dokumentálva „kivételes szépségét”, de ezt a másik fél, Jason nem így gondolta. Elviszi hát a „világvégi”, kis faluba és bezárja cellájába a kor leányát.

A Shocking mindenekelőtt vizuális film, mindössze két-három, párbeszédet hallhatunk egy-egy jelenetben. Az operatőr Baráth Zsolt néhol igazán szép képeket alkotott, egységes a képi világ, mégis néhol igen költői, pl.: az első képsorok, az öngyilkossági kísérlet képei, vagy Jason borotválkozási jelenete, és a gyilkosság. A stáblista szerint Ács maga is operatőre a filmnek. Érdekes volna megfejteni, mely részeket fotografálta ő.

De térjünk vissza a film kronológiai ismertetéséhez. Krisztát megpróbálja Jason okítani, és közben testi-lelki fenyítést alkalmaz, nem sok eredménnyel. Néha felcsillan a remény, hogy a cselekmény másként alakul, mint az már a kezdetektől érezhető volt. Például a reggelizős jelenet - itt Jason úgy gondoskodik Krisztáról, mint apa a leányáról, de hiába lesz szerelmes a nőbe, érzései természetesen viszonzatlanok maradnak.

Feltűnik egy–egy jelenetben néhány új szereplő, mint például Jani, Kriszta pasija, aki „hősi halált” hal Kriszta miatt, a mentési akcióban – egyébként Jani megformálója, Várnai Tibor remekül tud ordítani, és a fogsora is hibátlan, de ennél többet a színészi játékáról nem mondhatok.

A kedvencem Colombó, ballonkabát-nélküli megszemélyesítője, Aladics János. Hiába érzem végig, hogy nagyon didaktikus a játéka, mégis „ott van” és olyan, mintha átcsusszannék egy detektív-sorozatba. Megnyugtat a jelenléte.

Kriszta sikertelen öngyilkossági kísérlete után, Jason végül meggyilkolja Krisztát, majd közösül vele. Nekrofíliát hajt végre, filmben ilyen még nem volt igazán ábrázolva. Kriszta mégis magához tér! Szépen felveszi a bugyiját, és elindul vissza a társadalomba. Itt a rendező talán tévesen fogta fel a helyzetet. Szerintem egy nő vészhelyzetben nem a ruhái megkeresésével, és a bugyija felvételével foglalkozik, hanem felveszi a „nyúlcipőt”.

Jason börtönbe kerül, és 9 hónap múlva megszületik Kriszta és Jason közös gyermeke. Felmerülhet a nézőben a kérdés: az újszülött vajon a génjeiben hordja-e a nőgyűlölő kódot?


- peggy

 


Shocking filmkritika – több a sok(k)nál.

A 2006-os 37. Magyar Filmszemle információs blokkjában került vetítésre a Shocking című pszichotriller. Egy film, ami teljesen puritán viszonyok közt, minimális költségvetésből (3 millió Ft), külső források nélkül készült el. Hogy lehetséges ilyen körülmények között egy egészestés nagyjátékfilm létrehozása? Hihetetlenül hangzik. Pedig mindössze fanatizmus, céltudatosság és megalkudni nem tudó, mindent félretevő energia- pénz- és időbefektetés, valamint tehetség kérdése. Mindebben a film alkotócsoportja, legfőképpen a feladatok oroszlánrészét magára vállaló Ács Miklós rendező, forgatókönyvíró, vágó és férfi főszereplő (!) nem szenved hiányt.
Hogy voltaképpen miről is szól a film? Szól férfi és nő örök ellentétéről, kiszolgáltatottságról, elkeseredettségről, kiúttalanságról, magányosságról, félelemről. Teszi ezt izgalmasan, üresjáratok nélkül. A viszonylag egyszerű cselekménye ellenére végig fenntartja a néző érdeklődését, ugyanis olyan atmoszférát teremt, ami beássa magát a lélekbe, egyre mélyebbre, csak győzzön visszajönni az ember a mozi végén.
A film csupán néhány szereplőt mozgat, így őket alaposan megismerhetjük. Lévai Adrienn modell szerepel a nyitó képsorokban, mintegy negyed órán keresztül. Ezt tekinthetjük egy felvezető blokknak, ami „Spring” (tavasz) névre hallgat. A nő meztelen lábait láthatjuk, amint magassarkúban és miniszoknyában lépdel az utcán, lemegy egy aluljáróba, ahol fényképezőgép kattogása villan be időről időre; mi vagyunk a fényképész helyzetében. A dolog akkor lesz még érdekesebb, mikor felfelé indulunk az aluljáróból egy lépcsőn… Látjuk a szabadság egét, a magabiztosan felfelé sétáló Nőt, közben pedig Mozart Requiem-je emeli magasabb, elrugaszkodottabb tartományba a jelenetet. Ekkor következik a film egyik legnyugtalanítóbb, különlegesen megkomponált montázsa: a lány mindennapjait mossa össze egy férfi képeivel, amint sötét műhelyében bilincset készít. A végén gyónási ceremónia hangjai és szövege erősíti a baljós hatást.
Ezek után megismerhetjük a lányt. Egy autó hátsó ülésén ülve beszél magáról, közben egyszer-egyszer modell-képek villannak be róla. Ez a jelenet rendkívül életszerű, spontán, ezért teljesen valóságosnak hat. Egy átlagos, bármiféle különleges értéktől mentes életbe pillanthatunk be: félelem a nagy vizektől, pornófilmek, mellnagyobbítás (az meg kit érdekel hogy tud-e majd tőle szoptatni). Ki is mondja az igazságot: „Tök hülyének néznek… nézik a filmet: ez hülye csaj, hajbalzsam meg műmell, kurvák…” Miközben beszél, arcán végig műmosoly, vigyorgás. Ez a megoldás, hogy a szereplő „kiszól” a filmből, még elő fog jönni, kihívóbban. A legőszintébb és egyben szomorúan megrázó vallomás az, mikor megtudjuk, hogy a lánynak nincsenek és nem is voltak igazi barátai, valamint elmondja, hogy „érzem hogy így így nem olyan teljes így az éltem, de azt nem tudom, hogy miért… …néha úgy érzem hogy így kicsúszik így a lábam alól így a talaj…”. Azaz a felszín alatt magányos, kiszolgáltatott és valahol céltalan életet él és nem tudja, miként lehetne jobbá, értékesebbé tennie azt. A képi világ is erősíti a hatást: gyakran szürreális színekbe fordul a valóság, máskor fekete-fehér sivárságba. Ezek a jelenetek megadják az alaphangot, bevezetnek a film világába, mely a következő blokkban („Summer” azaz nyár) teljesedik ki.
Itt megismerhetjük a két főszereplőt, Krisztát, a vidékről Pestre látogató lányt, akit elrabol Jason, a megkeseredett, sajátos szemléletű férfi. Jason karaktere ismerős lehet a Péntek 13. filmekből, ez azonban egy másik Jason, bár vannak kapcsolódási pontok. A lányt egy elhagyott tanyára szállítja…
Jason gyűlöli a nőket. Úgy látja, hogy buták, önzőek, csak a külsőségek számítanak nekik, a legújabb ruhák, a pénz, a csillogás; miközben a valódi értékek hiányoznak belőlük, s fel sem fogják azokat. Úgy érzi, a nők kihasználják a férfiakat, nem becsülik őket.
Nagyon érdekes az a lélektani folyamat, amelynek szemtanúi vagyunk: egyre módszeresebb és durvább kínzások a lánnyal szemben, miközben ő magát igazságosnak, cselekedeteit jónak látja. Groteszk módon lovagias és illemtudó miközben a kínzásokat elköveti; elfordul, mikor a lány leveszi a bugyiját, kimegy vele wc-re, elmegy a wc elől, engedi, hogy telefonáljon a barátjának. Több napi éheztetés után nemcsak enni hoz neki, de gondosan katonákat készít: pirítós-hagyma-szalonna; igazi parasztos „lakoma”. Ekkor mintha kezdenék jobban megérteni egymást: együtt esznek, aztán megengedi újra a wc-t, még azt is, hogy lefürödjön. A fürdésjelenet rávilágít még egy érdekes momentumra: hogy végig vágyódik a nő után. Mégsem fogadta el annak felajánlkozását, sem nem erőszakolta meg. Méghozzá azért, mert nem akarja, hogy a nőnek is jó legyen, illetve az „nem mászhat ki a picsájával a szarból, ez nem ilyen egyszerű”, ahogy a férfi megfogalmazza. Visszatérve a Jason-problémára: a férfi a történet során önmagával is harcot folytat, nem csak a nővel. Érzi, hogy nem helyes, amit tesz, hogy más nők hibái miatt kínoz valakit, aki ellene nem tett semmit. De nem tud mit tenni, mert csalódásai miatt teljesen kiábrándult az egész női nemből, így általánosít:

„Ti nők mind szemét gátlástalan állatok vagytok”

Jason nem csak a nőkből, de a filmszakmából is kiábrándult:

„Ez egy olyan pálya, ahol nem engedik a tehetségeket a kondérhoz. És a tehetségteleneknek ahhoz van tehetségük, hogy megőrizzék a pozícióikat.”

A kritikusokhoz is van néhány jó szava:

„olyan hülye ez is mint a faszszopó kritikusok! Majd megírják azok is hogy Jason végleg elvetette a sulykot, Jason kiírta magát a filmtörténelemből, Jasont formattálták. De Jason mindig visszatér, Jason a filmvilág része, ezt nekik is tudniuk kéne.”

Jason határhelyzetben van. Megkeseredett, kiutat keres. Határozott, radikális véleménye van, amit senki nem ért meg. Szenvedő hős, körülményei áldozata. Ez persze nem menti fel bűnei alól. Láthatjuk egy megdöbbentő bevágásban, amint kegyetlenül meggyilkolja a Kriszta előtti nőt; a haldokló hörgésétől akaratlanul is végigfut a hideg a néző hátán… Megöli a lány megmentésére érkező Janit is, tehát legalább kétszeres gyilkos és ki tudja, hogy hány nő halála szárad még a lelkén. Jason kívülálló, alapvetően elbukott a társadalomba való beilleszkedés kísérletében. Afféle magányos farkas ő, nem kell félteni. Vagány és kegyetlen(„Hadd mutatkozzam be!” – és kattan a bilincs; „Ne aggódj én nem foglak megbaszni! Legalábbis amíg élsz.” – fekete humorát is megvillantja.)
Szélsőséges hullámzásai vannak, az egyik pillanatban aránylag kedves Krisztával, pár másodperc múlva rázúdítja összes haragját… Valójában Jasont gyötri az egyedüllét, a szeretethiány, a külvilággal, Krisztával és saját magával szemben is a kemény agresszió és könyörtelenség álarca mögé rejtőzik. Azonban akárhogy igyekszik a jóság szikrája nem aludt ki benne. Az egész film legzseniálisabb jelenete az önmagával, lelkiismeretével való párbeszéde, két ellentétes énjének összecsapása:

- „Megölöd?
- Nem tudom.
- Öld meg! Becsapott!
- Véletlen volt.
- Mindig ez van. Beléjük szeretsz aztán nem akarsz ártani nekik. Ez is semmibe vesz. Nem néz férfinak. És hazug is.
- Megváltozhat!
- Hülye vagy? Egy nő soha! HAHAHA”

Úgy tűnik győzött a gonosz, ám hamarosan megszólal Jason határozott, nyugodt hangja:

- „Igen, jószívű vagyok és naív. Ez az én bajom. VÁÁÁÁ”

Kiáltásával elüldözi gyilkolásra vágyó énjét; legyőzi önmagát. Jason tehát egy nem mindennapi, komplex jellem, mely valóságosan, a maga szilajságában jelenik meg a vásznon, köszönhetően Ács Miklós hiteles, beleérző alakításának.
Ezzel szemben Kriszta a teljesen átlagos, mindennapi nő testesíti meg, ő egyértelmű áldozat, Jason istenként uralkodik felette: „Itt minden az enyém! Legfőképpen te!” Mindez egyenesen vezet Kriszta teljes összeroppanásához, öngyilkossági kísérletéhez, majd végső megalázásának kiteljesedéséhez.
A záró képsorok a legerősebbek – valami földöntúli, örök szépség emlékét őrzik. Egy felsőbb erő összebilincseli az ítélőt, az eddig istent játszó Jasont, és az ítéltet, a kiszolgáltatott Krisztát, s ők feloldódnak sorsukban. A börtön, a szabadság vágya, a templomi képek, a megváltás, megbocsátás lehetősége és kívánsága hatja át az alkotás végét. Ez a művészi befejezés méltó, szép zárása a történetnek.
A színészi játék egyes pontokon hagy némi kívánnivalót maga után. Az összhatás szempontjából azonban kifejezetten használt ez az „esetlenkedés” – az apró hibák néhol jobban közvetítik a mondanivalót, mint egy túljátszott előadás tehette volna. Néhol kissé erőltetettnek, betanultnak hat az egyébként ötletesen megfogalmazott szöveg előadása, ez azonban szerencsére csak néhány helyen fordul elő (pl. Jason és Kriszta első találkozásakor), általánosságban nem mondható el. Sőt! Más helyeken kifejezetten életszerű (az első lány autós monológja mellett kiemelten Jason kitárulkozásainál).
A felvételeken meglátszik, hogy nem profi stúdióban készültek, a minőség sajnos nem elsőrangú, de a körülményekhez képest kiemelkedően jó a technikai megvalósítás, az operatőr Baráth Zsolt helyenként bravúros munkát végzett.
Ami a zenét illeti, Mozart Requiemje újabb, tudatalatti jelentésréteget teremt a képeknek, szervesen illeszkedik azokhoz, Ahogy szervesen illeszkednek a Szakos Krisztián – Kozma Orsi által készített dallamok is.
Mindazonáltal kár volna különvenni ezeket az elemeket, hiszen a film mint egységes egész próbál hatni, képpel, hanggal, mondanivalóval. A készítők magabiztos kézzel kovácsolták mindezt egységessé, összehangolttá, megteremtve ezáltal egy sűrű, izgatott, sötét, kegyetlenül valóságos, azonban mégis szép hangulatot.
Mindent összevetve a Shocking egy rendkívül nyugtalanító, gondolatébresztő, újszerű alkotás. Kemény és szikár. Nem sablonokra épül; eredeti módon mutat be sajátos nézőpontból fontos, emberi érzéseket. Provokál, taszít és vonz, sodor, beszippant. Lehet szeretni, vagy utálni; de szó nélkül hagyni nem.

- hanyistók